2021-04-19 14:59

Megújította közepes méretű szedánját a Lexus

Alaposan felvarrták a 2018-ban bemutatott Lexus ES limuzin ráncait. Esztétikailag nem sok minden változott, annál fontosabb műszaki újdonságok teszik mostantól élvezetesebbé és biztonságosabbá az autó vezetését.

Harminc éven át várta Európa, hogy hivatalosan is megkezdje az elsőkerék-hajtású ES szedán importját a Lexus. A 2018-ban bevezetett hetedik generációval végre megtört a jég, immár mifelénk is kapható a négyajtós hibrid limuzin. Alig három évvel a premier után a Lexus elérkezettnek látta az időt, hogy kibővítse a modell tudását. A fejlesztések során elsőbbséget élveztek az elektronikus vezetőtámogató rendszerek, de néhány fontos mechanikus komponenst is tökéletesítettek.
Kezdjük az idén forgalomba kerülő, új Lexus ES esztétikai változásaival. A hűtőmaszk függőleges rácsozata ritkább lett, az L alakú elemek térhatása erőteljesebben érvényesül. Lecserélték a fényszórók belső szerkezetét, opcióként pedig az a forgótükrös, BladeScan névre hallgató lámpa is elérhető, ami korábban a RX 450h-n debütált. A keréktárcsák 17-19 colosak lehetnek, a karosszériaszínek választékát pedig két új árnyalat, a Sonic Platinum és a Sonic Grey gazdagítja.
Az utastérben barna felületek, azokkal azonos tónusú barna bőr vagy műbőr kárpitozás, illetve új kéttónusú ülések jelentik az újdonságot; a fabetétek választékát kétféle dió bővíti. Az igazán merész ügyfelek fehér-piros üléshuzatot is választhatnak. Szintén frissült, könnyebben kezelhető lett az érintőképernyő: ehhez több mint tíz centiméterrel közelebb hozták a vezetőhöz és mintegy öt fokkal megdöntötték. Teljes körű az okostelefon-integráció, az autó számos funkciója vezérelhető és/vagy ellenőrizhető egy alkalmazásból.
A mechanikus újdonságok között említést érdemel a hátsó felfüggesztés, amely merevebb felfogatást kapott, javítva a jármű nagy sebességű stabilitását. A fékpedál taposófelületének átformálása pontosabb adagolhatóságot eredményezett. A benzinmotoros verziókon csökkent a fékpedál holtjátéka, a hibrid modell esetében átdolgozták a regeneratív (elektromos) és üzemi (súrlódó) fékrendszerek működését összehangoló vezérlést.
Az ES F Sport verzió adaptív változó felfüggesztése az abban alkalmazott új léptetőmotornak köszönhetően minden korábbinál hatékonyabban elegyíti a kiváló rugózási komfortot és a precíz, közvetlen kanyarvételi képességet.
A szerkezeti módosítások mellett a Lexus ES megkapta a továbbfejlesztett Lexus Safety System+ biztonsági csomagot is. A hardver nem változott – a forgalmat radar és egylencsés kamera figyeli –, a funkciók sora azonban kibővült. Új például az aktív vészhelyzeti elkormányzás, és javítottak a sáv határainak felismerési pontosságán: az előbbi az autó elé lépő gyalogost segít kikerülni, az utóbbi pedig finoman, rángatás nélkül tartja a középvonali pozíciót.
Az ütközésmegelőző rendszer a kerékpárosokat nappal, a gyalogosokat pedig akár szürkületkor is észleli, az autó megelőzi a balesetet, ha kereszteződésben kanyarodunk, az adaptív tempomat szabályozza a kanyarsebességet. Tökéletesítették a digitális visszapillantó tükör kameráit is: kontrasztos fényviszonyok között (ahol árnyékos és fényes részek váltakoznak) tisztább képet ad a rendszer, mint addig, valamint csökkentették a LED pislákolását is.