2022-04-27 11:16

Magyarország legkomplexebb Toyota és Lexus létesítményét adtuk át Monoron

Kovács Péter és Kovács Mária tulajdonosok átvágják a megnyitót szimbolizáló nemzeti színű szalagot.

Az idén fennállásunk harmincadik évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból Magyarország legkomplexebb Toyota és Lexus létesítményét hoztuk létre Monoron, amelynek része egy-egy vadonatúj Toyota és Lexus bemutatóterem és szerviz, egy Toyota Professional Haszongépjármű Centrum és Toyota Minősített Használt autó bemutatóterem. A Lexus Monor megnyitásával egyébiránt az első és egyetlen olyan magyarországi márkakereskedés lettünk, amely két Lexus bemutatótermet is üzemeltet.

.

Az először a szigorodó emissziós előírások, majd a Covid, később a félvezető és chiphiány, végül az ukrajnai háború hatásai által jelentett kihívások sújtotta autópiacon az utóbbi időben nem gyakori az új márkakereskedések megnyitása, a Monoron létrehozott multifunkcionális centrumunk létrehozása pedig szinte példa nélkül való. A működésünket 1992-ben az egyik első hivatalos magyarországi Toyota forgalmazójaként Monoron megkezdő márkakereskedésként azonban méltó módon ünnepeljük fennállásunk harmincadik évfordulát.  2007-ben Monoron Lexus márkaszervízt, majd Szegeden 2013-ban Toyota márkakereskedést nyitottunk. A huszonötödik évfordulójának is megadtuk a módját: 2017-ben megnyitott a Lexus Szeged, Magyarország második Lexus márkakereskedése. Alig öt évvel később pedig nem csupán az első és egyetlen olyan márkakereskedés lettünk Magyarországon, amely a Lexus Monor révén immáron két Lexus márkakereskedésben szolgálja ki ügyfeleit, hanem az első és egyetlen olyan márkakereskedés is hazánkban, amely egyetlen központban Toyota és Lexus márkakereskedést és márkaszervizt, Toyota Professional Haszongépjármű Centrumot és Toyota Minősített Használt autó bemutatótermet is létesített.

Nem szokványos hálózatfejlesztési stratégia

A világ legnagyobb és legzöldebb autógyártója, a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autóiról ismert Toyota prémium márkája, a Lexus a többi luxusautómárkától eltérő hálózatfejlesztési stratégiát folytat: szemben a legtöbb versenytárs márkával nem a lehető leghamarabb elért földrajzi lefedettség a cél. Egy Lexus márkakereskedés megnyitásának joga igazi kiváltság, amelynek előfeltétele, hogy az azt megnyitó partner akár több évtizeden keresztül bizonyítson Toyota márkakereskedőként a legmagasabb színvonalon végzett ügyfélkiszolgálás terén. Ilyen tekintetben már a Lexus Szeged 2017-es megnyitásának lehetősége is komoly elismerés volt a Kovács Autóház számára, amit csak még inkább megerősített a Lexus Monor 2022-es megnyitása.

Komplex, minden területre kiterjedő, high-tech szolgáltató központ

A Monoron létrehozott, összesen 3,5 hektáron elterülő vadonatúj szolgáltató központ minden ügyféligényt a legmagasabb színvonalon igyekszik kielégíteni. A vadonatúj, világszínvonalú Toyota és Lexus bemutatótermek, a 18 állásos szerviz valamint a high-tech lakatos és fényezőműhely mellett itt nyílt meg Magyarország második Toyota Professional Haszongépjármű Centruma és hazánk első Toyota Minősített Használt autó bemutatóterme. A monori Toyota Professional Centrumban nem csupán a Toyota valamennyi haszongépjárműve megtekinthető és kipróbálható, de az ügyfeleket az igényeikre szabott szolgáltatások és tanácsadás is várják. A kifejezetten a Toyota haszongépjármű kínálatának bemutatását célzó ügyféltérben a partnerek nem csupán az alapmodelleket, hanem az egyes egyedi felépítményeket és utólagos tartozékokat is megtekinthetik. További, a haszongépjármű felhasználók számára fontos szolgáltatás az új Toyota Haszongépjármű Centrumban az ügyfelek részére biztosított csereautó szolgáltatás, ami az ügymenet és a termelő munka folyamatosságának lehetővé tételében igyekszik segítséget nyújtani. A monori telephelyünkön ugyancsak megtalálható Toyota Minősített Használt autó bemutatóteremben az új autókhoz hasonló prémium körülmények között tekinthetőek meg a 145 pontos műszaki átvizsgáláson átesett, 24 hónapos garanciával kínált, dokumentált szerviztörténettel rendelkező, azonnal útrakész minősített használtautók, amelyekhez kedvező finanszírozási és biztosítási konstrukciók is elérhetőek.
„Az új monori szolgáltatóközpont megnyitása nem csupán méltó megünneplése volt fennállásunk harmincadik évfordulójának: egyben fontos mérföldköve annak is, hogy az elmúlt három évtizedhez hasonlóan a jövőben is mindig az ügyféligények előtt járva a mára a Kovács Autóház védjegyévé vált legmagasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújthassuk. Azzal, hogy Szeged után a Toyota és a Lexus ügyfeleket immáron Monoron is egy-egy világszínvonalú bemutatóteremben és márkaszervizben fogadhatjuk, a haszongépjármű felhasználókat és a minősített használtautóvásárlókat pedig dedikált bemutatótermekben szolgálhatjuk ki, reményeim szerint nincs olyan ügyféligény amelyre ne tudnánk megoldást kínálni. Mindehhez köszönjük ügyfeleink három évtizedes, töretlen bizalmát, amelyet a jövőben is igyekszünk megszolgálni. Épp ilyen hálásak vagyunk a Toyota és a Lexus belénk vetett bizalmáért is, amely nem csak azt tette lehetővé, hogy a Kovács Autóház második és Magyarország negyedik Lexus márkakereskedését is megnyithassuk, hanem azt is, hogy mi nyithassuk meg az ország második Toyota Professional Haszongépjármű Centrumát és az első hazai Toyota Minősített Használt autó bemutatótermet.“ – fogalmaz Kovács Péter, a Kovács Autóház ügyvezető-tulajdonosa.

Szárnyaló Toyota és Lexus értékesítések

A mára nagyságrendileg évi 8,5 milliárd forintos forgalmat generáló Kovács Autóház sikeréhez a tudatos stratégia, a kimagasló ügyfélközpontúság, a kiváló menedzsment és HR politika és a vállalat vezetésébe az ijfabb generáció sikeres integrálása mellett az az autógyártó is hozzájárult, amely irányába a márkakereskedés mintegy három évtizede elkötelezte magát. A Toyota hosszú évek óta a világ legnépszerűbb autómárkájának számít, a Lexus, Hino és Daihatsu márkákat is magába foglaló Toyota Csoport pedig két éve visszavette a rövid időre elvesztett világ legnagyobb autógyártója címet is. Ez azonban Toyota és Lexus európai és magyarországi értékesítéseiben csak néhány éve jelent meg markánsabban, amikor az autóvásárlók a kontinensen is elkezdtek nyitni a környezetbarát autók felé. A mára Európában és hazánkban közel 70%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Toyota és közel 100%-ban hibrideket értékesítő Lexus ennek köszönhetően az elmúlt öt évben gyakorlatilag szárnyalásba kezdben a kontinensen és Magyarországon. A piaci bővülés üteménél rendre gyorsabban növekvő Toyota így három évvel ezelőtt hazánkban is átvette a piacvezető pozíciót, először csak a ténylegesen a hazánkban maradó autókat jelentő kivonásokkal tisztított újató piacon, mára pedig a teljes piacon is. A Toyota ugyanis a 13,3%-al visszaeső  teljes magyarországi újautó piacon 22,7%-os növekedést elérve, részesedését 3,9 százalékponttal növelve 13,3%-os részesedéssel az első helyen végzett január és március között. A 8,8%-al bővülő kivonásokkal tisztított újautó piacon még jobb eredménnyel végzett a japán autómárka: a Toyota 26,7%-os értékesítés növekedéssel, 2,2 százalékpontos részesedésnövekedéssel, 15,6%-os piacrészesedéssel bizonyult a legkedveltebb autómárkának Magyarországon az első negyedévben.

A Toyota és Lexus magyarországi sikereinek egyik kovácsa

A Kovács Autóház szerepét a Toyota és Lexus eddigi és jövőbeni sikereiben a létesítmény megnyitójára ellátogató Jacek Pawlak, a Toyota Central Europe elnöke is méltatta, aki a jeles alkalomból egy többszörösen szimbolikus jelentésű katanát, a japán szamurájok ikonikus, nagy becsben tartott, különleges képességekkel bíró, ám folyamatos gondoskodást igénylő kardját is átadott a Kovács családnak.
„Az autóipar elmúlt 100 éves történetének legnagyobb kihívásokat tartogató és legnagyobb átalakulást hozó évtizede áll előttünk. Az elkövetkező években alapvetően változik majd meg az, amit az autókról, a mobilitásról gondolunk az alternatív meghajtások forradalma, a részlegesen önvezető autók és ezzel párhuzamosan a mobilitási és autómegosztó szolgáltatások térnyerése, a változó ügyféligények és elvárások, valamint a mesterséges intelligencia és a robotika növekvő szerepe révén. A világ legzöldebb autógyártójaként és a részben vagy teljesen elektromos meghajtások vezető fejlesztőjeként ismert Toyota és Lexus az említett területeket érintő fejlesztések tekitetében is élen jár és a változások gyújtópontjában lesz. A világ legfejlettebb öntöltő hibrid elektromos hajtása mellett fontos szerepet szánunk a világ ugyancsak legfejlettebb plug-in hibrid elektromos hajtásának, az akkumulátoros elektromos autóknak (és a szilárd test akkumulátorok jelentette forradalmi áttörésnek) amelyekből 2030-ig nem kevesebb, mint 30-t mutatunk majd be, a hidrogén üzemanyagcellás elektromos autóknak, és a még kísérleti fázisban lévő hidrogén belsőégésű meghajtásnak. A ma Európában közel 100%-ban hibrideket értékesítő Lexus 2030-ra 100%-ban akkumulátoros elektromos autókat ad majd el a kontinensen (valamint Kínában és Észak-Amerikában), 2035-re pedig globális értékesítésünk 100%-án túl gyártási tevékenységünk is emisszómentes lesz. Ahhoz, hogy ezekkel a kihívásokkal sikerrel nézzünk szembe, a Kovács Autóházhoz hasonló dedikált, innovatív, tudatos és a jövőbe fektető Partnerekre van szükségünk. Éppen ezért megtisztelő, hogy a Kovács család tagjait és a Kovács Autóház alkalmazottait a Toyota és Lexus család tagjainak tudhatjuk.“  – méltatja a globális és hazai autópiaci zöldülés motorjának számító autógyártó egyik legfontosabb hazai Partnereként a Kovács Autóházat és a Kovács családot Jacek Pawlak.