2022-01-14 14:45

A vadonatúj Lexus NX full hibrid és plug-in hibrid hajtása is az iparág legfejlettebbje

Akár konnektoros (vagy plug-in), akár öntöltő hibrid elektromos változatban választuk, a vadonatós Lexus NX hibrid techológiája utat mut. A világ legfejlettebb, harmadik generációs plug-in hibrid elektromos hatása jóvoltából közel 100 kilométeres elektromos városi hatótávra számíthatunk károsanyag-kibocsátás nélkül és kategóriaelső üzemanyag-hatékonysággal a vadonatúj NX 450h+ esetében, amely a márka első konnektoros hibrid modellje. Legalább ilyen lenyűgöző a full hibrid változat: az elődmodellhez képest 24 százalékkal nagyobb teljesítményre és 20 százalékkal alacsonyabb emisszióra a vadonatúj NX 350h öntöltő hibrid esetében.

Könnyű azt feltételezni, hogy az összes új konnektoros hibrid egy receptre épül. Végtére mindegyikben van egy erőteljes, nagyteljesítményű akkumulátor, amely viszonylag hosszú távú elektromos közlekedést tesz lehetővé. Szükség esetén pedig ott a belső égésű motor, amely lehetővé teszi, hogy addig közlekedjünk, amíg nem érünk el a következő konnektorhoz, legyen az otthon, a munkahelyen vagy a nyilvános töltőállomáson. Alapvetően tényleg így működik. Azonban a Lexus legelső konnektoros hibridje, a vadonatúj NX 450h+ megmutatja, hogy a technológiából sokkal többet is ki lehet hozni. A Lexus páratlan mértékű, 15 éves múltra visszatekintő hibrid tapasztalatának köszönhetően ez a középkategóriás prémium SUV azonnal új mércét jelent a kategóriájában mind hatékonyság, mind pedig teljesítmény tekintetében, beleértve az elektromos hatótávot is. Gyakorlatilag minden tekintetben túlmutat a riválisain – nem is kicsit. Az NX 450h+ elektromos hatótávja a WLTP kombinált tesztciklusa alapján 70 és 74 kilométer közötti, amely városi felhasználás során akár 89-97 kilométerre is hízhat – márpedig pont itt a legfontosabb az emissziómentes közlekedés. Ezekhez társul a 0,9-1,1 l/100 km-es kombinált üzemanyag-fogyasztás, valamint a 21-25 g/km-es széndioxid-kibocsátás, amelyek ugyancsak a kategória legjobb értékei. Ráadásul a Lexus modell akár 135 km/h-val is közlekedhet tisztán elektromos hajtással. Azonban ez a prémium középkategóriás SUV nem csak tovább bírja zéró emissziós elektromos hajtással, hanem lemerült akkumulátorral is kategóriaelső teljesítményt nyújt. Mivel ilyenkor is támaszkodik a teljes hibrid hajtás előnyeire, ellentétben a legtöbb konkurenssel, akik pusztán a belső égésű motort használják, ami nagyobb üzemanyag-fogyasztáshoz és fokozott károsanyag-kibocsátáshoz vezet. A Lexus mérései szerint ebben az esetben az NX 450h+ legfőbb konkurensei 23-30 százalékkal többet fogyasztanak, mint a konnektoros hibrid SUV. Mindezt a hatékonyságot a Lexus konnektoros hibrid hajtásláncának műszaki megoldásai teszik lehetővé. Az egyik fő elemet a kimagasló hatékonyságú, 2,5 literes, Atkinson-ciklusban dolgozó benzinmotor szolgáltatja, amelyhez egy generátorként is működő elektromotor és egy feltölthető lítium-ion akkumulátor csatlakozik. Az akkumulátor kapacitása 18,1 kWh – egy újabb kategóriaelső érték, a teljes feltöltése pedig két és fél órát vesz igénybe 32 A-ről a 6,6 kWh-s fedélzeti töltő segítségével. Az akkumulátor minősége alapvetően befolyásolja az elektromos teljesítményt, ezen a területen pedig a Lexus gazdag tudással rendelkezik.A fejlett hajtáslánc használata nem jelent kompromisszumot az NX valódi SUV kvalitásai tekintetében: az NX 450h+ alapfelszereltségként energiahatékony e-Four összkerékhajtással rendelkezik, amely a hátsó tengelyt egy további elektromotor segítségével hajtja.

Öntöltő hibrid elektromos változatban is tarol

Az NX 450h+ képességei csak egy fokozatot jelentnek az NX fejlődéséből. Az NX 350h, azaz az öntöltő hibrid modell szintén átfogó fejlesztéseken esett át, amelyek minden tekintetben jobbá teszik. A korábbi NX 300h-hoz viszonyítva a megújult, negyedik generációs rendszer 24 százalékkal erősebb, immár 244 lóerős, amely az összkerékhajtású változat esetén 15 százalékkal csökkenti a 0-100-as gyorsulási időt, mindössze 7,7 másodpercre. A fokozott teljesítmény nem jár nagyobb üzemanyag-fogyasztással és károsanyag-kibocsátással, sőt, a hivatalos mérési eljárás szerint 20 százalékkal alacsonyabb a széndioxid-kibocsátás: csupán 135 g/km a WLTP kombinált ciklus szerint az összkerékhajtású modell esetében és 129 g/km az elsőkerékhajtású verziónál, amely 5,7 l/100 km-es üzemanyag-fogyasztásnak felel meg. Ezek a számok is rávilágítanak arra, hogy a Lexus hibrid szakértelme milyen különleges képességekkel ruházta fel a vadonatúj NX-et, amely öntöltő hibrid és konnektoros hibrid formában is kimondottan hatékony, mégis erőteljes választás az ügyfelek számára. És mindez még mindig csak néhány szempont: az új generációs modell lenyűgöző vezethetőséggel, merész formatervvel és a híres Lexus Takumi kézműves kidolgozási minőséggel is új fejezetet nyit a márka számára.